Szülőföldem Kávás Kávás Zala megye északi részén, Zalaegerszegtől nyugatra 12 km-re fekszik a Zala folyóhoz közel.     A település 1235-ben Kauaskuth, 1351-ben Kawwas néven fordult elő oklevelekben. Magyar helységnév, mely a káváskút szóból keletkezett ráértéssel. Első okleveles említése 1330-ból való Kawas néven. 1351-ben a Kapornaki apátság tulajdonában volt. 1366-ban a Salomvári család tulajdonaként szerepelt. 1354-ben V. László adományaként a Kawassy család kap tulajdonrészeket.

 

A település története

A falu keletkezési időpontja nem határozható meg egyértelműen. Első okleveles említése 1330-ban Kawas néven található. A fában és vízben gazdag völgyzug kedvező feltételeket kínálhatott az első telepeseknek. Az első házakat a mai községi kút környékén építhették. "Az állatok védelmére a jóvízű kutat magas kávával vették körül. Feltehetően erről a jellegzetes kávás kútról nevezhették az itt lakókat kávásiaknak" (Borbás György Borona építkezés emlékei Kávás községben. Kézirat). A település 1351-ben a Kapornaki apátság tulajdonában volt. 1366-ban a Salomvári család Kiskavas-birtok tulajdonaként szerepelt. 1354-ben a V. László adományaként a Kawassy család kap tulajdonrészeket. 1485-ben a csébi Pogányok szerzik meg.

A falu később teljesen a Kawassyak tulajdona lesz. Az ismert peres iratokból kitűnik, hogy a család veszekedő és erőszakos volt. Egymással sem éltek békében. A török a falut nem érintette, és Kerpacsics István, az egerszegi vár kapitánya beszámol, hogy Kávás néhány környékbeli faluval együtt nem ad palánkfát az egerszegi vár építéséhez. Az 1711-es adóbevallások hét adózó családot tartanak nyilván. Fontos megállapításokat találunk itt a gazdálkodási viszonyokra is: "Dolgaik értékesítésére nincs lehetőségük, tűzifájuk elég van, épületnek való közepesen, zsindelynek, edénynek, vagy más eladható faeszköznek való nincs".

A falu kedvezőtlen földrajzi adottsága okozta az elmaradottságot, elszigeteltséget. 1726 után az egyik birtokos halála után a kincstárra száll a birtok, ahol ekkor 4 jobbágyporta és 4 zsellér volt. A század végén 5 nemesé a falu. Korabeli források szerint a rozs és búza közepesen termett meg. Jelentős irtásföldek, gyümölcsösök és szőlők voltak. 1793-ban 276 volt a lakosok száma. A század második felében az úrbéres földek szétosztásakor 52 birtokos osztozott a közös legelőn. A lakosság száma 1945-ben 470 fő. Földosztás után 36 kisparaszti, 14 középparaszti és 7 nagyparaszti család él. 1947-ben megalakul a tejszövetkezet. Jelentős jövedelemforrás a tenyészállattartás, a növény-, gyümölcs- és szőlőtermesztés. Három cipész, egy kovács és két kiskereskedő működött a faluban. 1947-ben a fő út szilárd alapot kap. 1957-ben villamosították a falut. Az építési kedv megélénkült. A fiatalok igyekeztek a városi mintát követni, a helyi érték jelképei, a régi házak a szegénység jelképeivé váltak és rohamos pusztulásnak indultak, illetve bontásra kerültek. Helyükre sátortetős téglaházakat építettek. A tsz 1960-ban alakult. Ezután egyre többen mentek el dolgozni Bagodba, Zalaegerszegre. 1907 előtt az alsóbagodi, utána a teskándi körjegyzőséghez tartozott a település. Saját községi tanácsa volt. A községi könyvtár 1957-ben alakult. Mozi 1960-tól kb. 10 évig szórakoztatta a lakosságot. Ismeretterjesztő előadások, kirándulások színdarabok színesítették a falu életét. 1968-ban fúvós zenekar alakult a falu lakosaiból. A kávási Sportegyesület 1950-ben alakult, azóta folyamatosan működik.

 

  

 

A település megközelíthető: a 8-as úton Körmendig, onnan tovább déli irányban a 86-os úton Zalalövőig, onnan tovább keletre; vagy a 76-os úton Zalaszentgyörgytől délre.

Nevezetességek;
Túraútvonalak Káváson;
Szálláshelyek;
Szállásadók

 

 A szeretet nagy kincs

 

Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.

 

 Benedek Elek: Szülőföldem

Ennek a könyvnek édes-bús történetei vallomások a szülőföldről, az otthonról. Az írásokban papok, szegények, tehetősebb gazdák, öreg bányászok, szerelmes lányok és kis emberek, székelyek, jelennek meg, hirdetve a köznapi szeretet egyszerű, de mégis nagyszerű diadalát. De mégsem ők az igazi hősei ezeknek a novelláknak, hanem Benedek Elek legnagyobb titka: az ezerarcú szeretet. Ma is ez az egyetlen útlevelünk az élethez. Az író ebben a tizenhat novellában olyan tiszta jellemű emberekről mesél, akiknek az adott szó még szent. Ebben a világban a szeretet nagy parancsa alól semmi nem adhat felmentést, mert a látszatra vereséget szenvedő jó végül mindig győzedelmeskedik ezekben a sokszor bukolikus hangú, bibliás hangvételű történetekben. A mi eldurvult világunkban gyógyszernek tűnik ez a könyv, tanítómesternek a jóra, a szépre, az igazra, egy szóval: a szeretetre. Amikor sorról sorra végig ízlelgetjük igéit, úgy érezhetjük, hogy egy kicsit tisztábbak, egy kicsit emberibbek lettünk.

A hazaszeretet minden nemzet számára egy és ugyanazt jelenti, a szülőföldhöz való ragaszkodást. Ez főleg igaz a magyarságra, mert hazánk fennmaradását a történelem folyamán sokszor fiai áldozatkészségének köszönhette.

 

„Nem ereszthet gyökeret az, aki nem tudja, hogy hol él”                  

Radnóti Miklós: Nem tudhatom   Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. Radnóti - Latinovits: Nem tudhatom  http://www.youtube.com/watch?v=UmKfNQd7zLM

  Petőfi Sándor: Szülőföldemen

Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
„Cserebogár, sárga cserebogár”... – –

(Félegyháza, 1848. június 6–8.)

 

Latinovits Zoltán - Petőfi Sándor: Szülőföldemen

http://www.youtube.com/watch?v=dlQrVBdtcuw

 

 

 

Kisfaludy Károly: Szülőföldem

 

Szülőföldem szép határa!

Meglátlak-e valahára?

A hol állok, a hol megyek,

Mindenhol csak feléd nézek .

 

Ha madár jön, tőle kérdem,

Virulsz-e még szülőföldem?

Azt kérdezem a felhőktül,

Azt a suttogó szellőktül.

 

De azok nem vigasztalnak,

Bús szívemmel árván hagynak:

Árván élek bús szívemmel,

Mint a fű, melly a sziklán kel.

 

Kisded hajlék, hol születtem,

Hej, tőled be távol estem!

Távol estem mint a levél,

Mellyet elkap a forgó szél.

 

 

Bányai Mária: Szülőföldem

Magyar földnek a porából lettünk,
Ennek a földnek a termését esszük.
Szeretem, semmiért nem adnám.
Itt születtem! Itt az én hazám!

Ország bármely részén, északon vagy délen,
Keleten, nyugaton, vagy éppen középen.
Gyönyörű vagy! Bárhonnan is nézünk.
Szeretett hazám, olyan nagyon féltünk.

Nincs már határ, bárhová mehetsz!
Igazán boldog, csak itthon lehetsz.
Más országban is emberek élnek,
Én itt maradok! Ezt látom szépnek.

Aki elmegy, nem hagy itt örökre.
Előbb vagy utóbb, visszahúzza szíve.
Az nem az övé, hiába él ott!
Sok embert a szíve, már hazahozott.

Azért élek itt, mert szeretlek!
Engem elzavarni sem lehetne.
Ha el is mennék tőled valamilyen úton,
Sírva jönnék vissza, biztosan tudom.

Magyar földön élek, büszke vagyok!
E föld számomra minden, mert életet adott.
Még annál is több! Mintha anyám lenne!
A legnagyobb kincs is megterem benne.

Ha meghalok, ide temessenek!
Porából lettem, oda visszatérek.
Én utánam újak születnek,
Remélem ők is majd ennyire szeretnek.

 

 

 

 

Bodnár Éva: Szülőföld

 Emlékeimben úgy él ez a táj,

mint az imádság,
mely örökérvényű.

A szülőföld – ahol az sem fáj,

hogy az élet után

elmúlás jön... és halál...

 

A   föld, a rög, az ősi gyökerek,
ahol szerettél és szerettelek.
Ahol dacoltam a reménytelennel,

de jobb hazáról nem akartam hallani...

Nem tudtam menni, új ruhába bújni,

magamat valaki másnak vallani:

Mert mégis-mégis ideköt valami.

 

 

 

 

Amatőr művész: Szülőföldem

Itt születtem, ez az én hazám,
Itt ringatott bölcsőmben anyám
E szép falu oly kedves nekem,
Soha, soha el nem feledem.
Szülőföldem - boldog Zagyva part,
Hol forró csókok csöndje betakart,
Hol szerelmek álomhajóján,
Utazott egy fiú és egy lány…

Lehet boldog bárhol életed,
De visszahúz mégis a szíved -
Megölelni édes, jó anyád,
Vagy imádkozni csendes sírhalmán.
Szülőföldem - csendes Zagyva part,
Itt beteljesül mit a sors akart,
Kikötött itt végleg a hajó,
S elcsendesült a zúgó folyó…

Szívemben él a sok régi emlék,
S azok, akik velem együtt élték,
Kis falumnak mindennapjait,
Örömeit és fájdalmait.
Szülőföldem - áldott Zagyva part,
Már őszi szél fújja az avart,
A nagyharang hangja elkísér,
Majd ha egyszer, utam véget ér…

 

 

oldal eleje>>>