In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2014. július 30., szerda, Judit és Xénia napja van. Holnap Oszkár napja lesz.

Evangélium:
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

 
Elmélkedés:

Jézus az üdvtörténetet foglalja össze a szőlőmunkásokról mondott példabeszédében. A szőlő gazdája Isten, a mennyei Atya, aki megteremtette a világot és azt rábízta az emberekre. Az ember felelős a rábízott világért, munkájával Isten teremtő cselekedetét kell folytatnia. Isten kijelöli az ember számára az életteret és parancsokat, törvényeket ad számára, amelyek az emberek együttélését és Istennel való kapcsolatát szabályozzák. Amikor az emberek letértek Isten törvényeinek útjáról ő elküldte szolgáit, a prófétákat, hogy figyelmeztessék őket. A figyelmeztetés azoknak is szólt, akik azt képzelték, hogy a szőlőskert az ő tulajdonuk, vagy igyekeztek azt birtokba venni. Isten világ feletti uralmát azonban az ember soha nem szerezheti meg magának. Isten küldötteit, a prófétákat megölték, a szövetséget megszegték, de Isten továbbra is hűséges maradt. A végső időkben elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, de őt sem kímélték a gonoszok.
A vallási vezetők pontosan értették, hogy miről beszél Jézus. Az ő atyáik, elődeik voltak azok, akik megszegték az Istennel kötött szövetséget, megölték a prófétákat, és most ők maguk azok, akik Isten Fia életére törnek. Gonosz szándékuk Isten üdvözítő tervének része. Minden az ő akaratának megfelelően történt. Jézus keresztre feszítése nem Isten tervének keresztülhúzása, hanem annak tökéletes megvalósulása. A mi Urunk nagy árat fizetett, nagy áldozatot hozott megváltásunkért.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Égi édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.

 

Forrás: martinus.hu

oldal eleje>>>

Evangélium:
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
Lk 9,11b-17

 
Elmélkedés:

Átváltoztatott kenyér
„Hogyan lehet valaki ennyire botfülű?” – kérdezi kissé elhamarkodottan a zenetanár a gyereket, de a következő pillanatban már meg is bánta kérdését, mert jól tudja, hogy nincs mindenkinek tökéletes hallása. „Hogyan lehet valaki ennyire szerencsétlen?” – kérdezi kissé ingerülten a tornatanár az ügyetlenkedő gyereket, akinek állandóan összeakadnak lábai magasugrás közben, de mindjárt meg is bánta helytelen felelősségre vonását, mert nem születhet mindenki világbajnoknak. „Hogyan lehet kifelejteni a kenyérből a sót?” – kérdezi a pékmester a tanonctól, mert egy kis időre megfeledkezett arról, hogy kezdőként ő is többször elkövette ezt a hibát. Első pillanatban talán jogosnak tűnnek, de végül is méltatlanok ezek a kérdések. Ezekkel ellentétben nagyon is jogos Jézus kérdése: Hogyan lehet lelkileg éhezni, amikor én nap mint nap szent kenyeret adok az embereknek? Hogyan lehet lelkileg éhezni, amikor én önmagamat adom táplálékul az átváltoztatott kenyérben?
A liturgikus év során két kiemelkedő nap van, amelyeken az Oltáriszentséget ünnepeljük. Nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezünk, amelyen az Oltáriszentség alapítása történt, az Úr Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak és megparancsolta nekik, hogy az ő emlékezetére ismételjék majd meg cselekedetét. Ez történik minden szentmisében. A másik nagy ünnep pedig az úrnapja, amelyet ma tartunk. E nap hagyományához tartozik a körmenet, amikor az Oltáriszentséget, amelyben hitünk szerint az Úr valóságosan jelen van, körülhordozzuk városainkban és falvainkban. Nem a feltűnést keressük ezzel, hanem mintegy hitvallás ez részükről, hitvallás arról, hogy Krisztus jelen van az Oltáriszentségben.
A mai ünnep evangéliuma a csodálatos kenyérszaporítást tárja elénk. Jézus mindennapi tevékenységét végzi: tanítja a népet és meggyógyítja a betegeket, akiket hozzá visznek. Estefelé az apostolok arra kérik, hogy bocsássa el az embereket, hogy szállást keressenek maguknak éjszakára és gondoskodjanak maguk számára ennivalóról. Jézus azonban mást javasol, amin valószínűleg meglepődhettek az apostolok. Ezt mondja: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13). Ekkor kerül elő az öt kenyér és a két hal, ami igencsak kevésnek tűnik ahhoz, hogy belőle több ezer ember ehessen. Az ember számára kevésnek tűnik, az ember kezében valóban kevés is, de Jézus kezében nem. Ő a kevésből is tud sokat tenni, annyit, hogy minden jelenlévő jóllakjon. És így is történik. Az Úr csodát tesz, mindenki ehet az általa adott eledelből.
Az Oltáriszentség, az Eucharisztia iránti tiszteletünk alapja az, hogy hiszünk abban, hogy az Úr Jézus valóságosan és maradandóan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a kenyér és a bor lényegileg alakul át Krisztus Testévé és Vérévé, miközben külső alakját megtartja. Az átváltoztatás a szentmisében történik, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve jeleníti meg az Úr áldozatát. Maradandó átváltozásról, pontosabban átlényegülésről beszélünk, ami azt jelenti, hogy a Krisztus Teste és Vére nem alakul vissza kenyérré és borrá, az Úr jelenléte nem szűnik meg az Oltáriszentségben például a szentmise befejeztével vagy bizonyos idő elteltével. A valóságos jelenlétet azokkal a tévedésekkel szemben fontos kiemelni, amelyek szerint csupán jelképes jelenlétről van szó. Hitünk szerint Jézus Krisztus istenségével és emberségével jelen van az Eucharisztiában.
Érdemes szót ejtenünk e valóságos és egyedülálló jelenlét következményeiről. A szentáldozás az Úrral való egyesülés a hívő ember számára. Nem közönséges étkezés ez, hanem az Úrral való lelki egyesülés lehetősége, amely során magunk is Krisztus testévé válunk. Az Oltáriszentséget tisztelet, a legmagasabb fokú tisztelet illeti meg, ezt nevezzük imádásnak. Ez a legmagasabb fokú tisztelet nem csupán az eucharisztikus ünneplésre, azaz a szentmisére vonatkozik, hanem a szentmisén kívüli tiszteletre is. A legnagyobb gonddal őrizzük az Oltáriszentséget, kellő tisztelettel visszük el a betegekhez, akik képtelenek részt venni a szentmisén, továbbá a hívők elé helyezzük, hogy imádásukat kifejezhessék. Tiszteletünk legszebb kifejezése az, amikor a misében szentáldozáshoz járulunk. Fejezzük ki elsősorban ezzel az Oltáriszentségben való hitünket!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy valóságosan és maradandó módon jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy a szentáldozás átváltoztató találkozás: a te szent testeddé átváltozott kenyér átváltoztat, átalakít minket. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

 

Forrás: martinus.hu

oldal eleje>>>

Evangélium:
Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Mk 11,27-33

 
Elmélkedés:

Honnan való Jézus hatalma? – teszik fel a kérdést a farizeusok a mai evangéliumban, de ő nem árulja el nekik. Tanítványainak viszont többször beszélt arról, hogy Istentől jött, és azt a küldetést tejesíti, amit az Atya rábízott. Megtehette volna, hogy az őt kérdező vallási vezetőknek egyértelmű választ ad, de nem tette meg, nem beszél küldetéséről és származásáról azoknak, akik nem hisznek benne. Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy az írástudók és a farizeusok ellenséges szándékkal kérdezik Jézust, s ezért nem méltók arra, hogy megismerjék Isten országának titkait. Miért is kíváncsiak a farizeusok Jézus hatalmára? Talán befolyásukat féltik. Talán attól tartanak, hogy a vallási élet irányítása kicsúszik kezükből. Talán éppen a hatalmukat féltik, s annak esetleges elvesztése miatt aggódnak. Jézusban olyan személlyel találkoznak, akinek hatása van a népre, és az emberek szívesen hallgatnak rá. A farizeusok nem értik Jézus hatalmát, hiszen az egészen más jellegű, mint az ő evilági hatalmuk. Jézus Istentől származó hatalmának elismerése saját hatalmuk elvesztését is jelentette volna. Milyen Jézus hatalma? Ő nem gazdasági, politikai vagy katonai hatalommal rendelkezik, hanem isteni hatalommal a lelkek felett. Hatalma van a bűnök megbocsátására, a betegek meggyógyítására és a gonosz lelkek kiűzésére. Hiszek-e Jézus isteni hatalmában? Hiszem-e, hogy képes megbocsátani bűneimet?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

 

Forrás: martinus.hu

oldal eleje>>>

Evangélium:
Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt.
Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost.
Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.”
Mk 11,11-26

 
Elmélkedés:

A fügefa megátkozásának elbeszélését a jeruzsálemi templom megtisztítása és az ott tartózkodó kereskedők kiűzése követte. Mindkét esetben Jézus türelmetlenségével találkozunk. A termést nem hozó fügefa esetében látszólag nem jogos Jézus felháborodása, hiszen még nem érkezett el a fügeérés ideje. A tavasz kezdetén nem lehet érett gyümölcsöket találni egyetlen fán sem, ezt nem lehet elvárni.
A templom esetében már teljesen jogos Jézus felháborodása, egyetértünk cselekedetével, mert az Isten házában nincs helye semmiféle kereskedelmi tevékenységnek, még akkor sem, ha olyan állatokat árultak ott a kereskedők, amik az áldozatokhoz voltak szükségesek. A templom nem vásárcsarnok, hanem az imádság háza, az igaz Isten imádásának helye.
Jézus türelmetlenségének az lehet az oka, hogy új idő kezdődik, elérkezett a Messiás ideje. Jézus mindkét cselekedete annak jelképes megerősítése, hogy elkezdődött a messiási idő. A Messiás új korszakot nyit, új időt kezd az emberiség életében. Nem tűrheti tovább, hogy a templomhoz és az ott zajló istentiszteleti szertartásokhoz méltatlan cselekedeteket végezzenek egyesek a templomban. A Messiásnak joga van számon kérni, hogy termett-e gyümölcsöt a fa, miként az emberektől is számon kéri cselekedeteiket. Az Isten által meghatározott időben kell elszámolnunk képességeinkről, időnk felhasználásáról, arról, hogy életünkben a jócselekedetek gyümölcsét teremtük-e. Készen állok-e, hogy Istennek elszámoljak lelki életem gyümölcseiről?
© Horváth István Sándor

Imádság:
Jézus, föltámadt Urunk! Te a szívet nézed és nem a külsőt. Lelkünk mélyén néha így szólítunk meg: Jézus Krisztus, nem vagyok méltó hozzád, de egyetlen szavadtól megnyugszik, gyógyulást talál a lelkem. Krisztusunk, te nem vagy kínjaink és aggodalmaink okozója, mint inkább állandó jelenléted felkelti szívünkben a Veled való közösség örömét.

 

Forrás: martinus.hu

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés